Következő mérkőzések
  • 2011. május 08. 13.00 Újbuda - NYFSE
Rájátszás az NB I. 9-12 helyért
Csapat
Pont
Győz.
Ver.
Játsz.
Kaposvár
11
5
1
6
Nyíregyházi Főiskola SE
11
5
1
6
Szolnok
7
1
5
6
Újbuda
7
1
5
6
Támogatóink

Junior bravúr

Minden várakozásunkat felűlmúlta junior csapatunk a bajnokság 9-12 helyezéséért megrendezett tornán. A csapatból ezúttal több korábban meghatározó ember hiányzott, de csonka kis csapatunk hatalmas szívvel bravúrosan szerepelt.

A játékosok közül többen betegen és sérülésekkel vállalták a játékot, de ez egyáltalán nem látszott meg a teljesítményükön. A favorit Kaposvár ellen még szoros meccsen vereséget szenvedtek, de a komoly játéktudású Miskolcot és a házigazda Palotát kiváló játékkal győzték le, így a magyar junior bajnokság 10 helyén végeztek.

Gratulálunk a csapat tagjainak és edzőiknek, büszkék vagyunk arra, hogy a sok mostoha körülmény mellett is bebizonyították, hogy igenis vannak értékek nálunk is, lehet rájuk számítani és alapozni!

Reméljük a felnőtt csapatnak is alapemberei lesznek a jövőben!   

Megcselekedtük

Idénybeli utolsó mérkőzésünkön az volt a tét, hogy győzelmünk esetén az NB I Ligabajnokság élén végzünk, illetve a Magyar Bajnokság 9. helyét szerezzük meg. A csapat kitett magáért és nagyon magabiztos határozott játékkal szemernyi esélyt sem hagyott a jó képességű hazai Újbudai csapatának. A találkozót csere nélkül abszolváltuk, mindenki kitett magáért, nem volt gyenge pont az együttesben.

Legalább jó szájízzel zártuk az idényt és bebizonyítottuk, hogy ebben a felállásban vagyunk talán a legerősebbek és jobbak vagyunk az NB I-es csapatoknál és bizony ezzel a felállással kiegészülve a sérüléssel bajlódó Akimovával, Szalai Gabival bizony nem estünk volna ki az Extra Ligából.

A tényekkel azonban nem lehet vitatkozni és újra kell építeni magunkat az új idényben, hogy ismét kiharcolhassuk az Extrába jutást önerőből.

Laci Bácsi! megígértük, megfogadtuk, teljesítettük! Nyugodj békében!

Új működési modell

  

A közelmúltban sajtótájékoztató keretében ismertettük a klub jövőbeni működtetését segítő, illetve jótékonysági célt is szolgáló kezdeményezésünkről a sportszerető közvéleményt. A múlt héten megnyílt Pajtikám pizzéria és a CARRO Pub egyaránt azt a célt szolgálja a jövőben, hogy csapatunk bevételeit növelve tegye biztonságosabbá a működésünket, illetve a csapat tagjainak és a csapat mellett dolgozóknak, szurkolóknak is lehetőség szerint megélhetést biztosítson. Nem várunk senkitől támogatásra, hiszen eddig sem kaptunk egy fillért sem senkitől, hanem megpróbáljuk magunk előteremteni magunknak a működéshez szükséges forintokat. Nem mellékes, hogy a csapat számára rendelkezésre áll egy olyan kluhelyiség, ahol jól érezhetjük magunkat, ahol akinek kedve van hozzá dolgozhat is, kiegészítheti jövedelmét, ahol lehetőség van a mérkőzéseink visszanézésére, kielemzésére. Reméljük kezdeményezésünk jótékony hatással lesz a csapategységre is, hiszen együtt üzemeltetjük majd a pub-ot és akkor lehetünk együtt amikor csak akarunk.

Laci bácsi emlékének is adóztunk mindkét egységgel, hiszen a pizzériát a kedvenc szóhasználatáról, míg a pub-ot róla neveztük el, mivel a Carro olaszul szekért jelent. Laci bácsi lánya Barbara részére ösztöndíjat ajánlottunk fel, mellyel az egyetemi tanulmányait kívánjuk segíteni.

Még egy szép évzáró győzelem hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen az örömünk, reméljük május 8-án ezt is megszerezzük!

Visszavágtunk

Szép és szomorú emlékek miatt lesz emlékezetes a hétvégi kaposvári túra, ahol sikerült revansot venni a BITT-en a hazai pályán elszenvedett vereségért.  Emlékeztünk boldogan a tavalyi feljutást érő győzelem emlékezetes helyszínein és szomorúan, hiszen Laci bácsi már nem tudott újra velünk ünnepelni. A csapat ismét kitett magáért hiába voltak a baljós előjelek, hiszen Szalai Gabit gerincsérvvel műtötték, Akimova sérülése nem jött rendbe, Szikszai Viki magas lázzal betegen játszotta végig a mérkőzést, de ismét csapatként egymásért küzdve tudtunk játszani és nyerni. Botos Fruzsit nem tudták tartani a hazaiak és Savic Betti is kiválóan irányított, Sipos Zita eredményesen és nagy szívvel küzdött, Török Szimi egyre inkább klasszis liberóvá válik de valamennyi játékos kiválót teljesített. Nyugodt szívvel koccinthattunk hazafelé menetben a tavalyi Somogybabodi ünneplés helyszínén Laci bácsi az egészségedre, most is büszke lettél volna a csapatodra! 

Előreléptünk

Harmadik első osztályú szezonunkban sikerült előrelépni junior csapatunknak, hiszen az Egerben megrendezett helyosztón a bajnoki címvédő BSE és a komplett NB I-es csapatát felvonultató Eger mögött a Szolnokot megelőzve a harmadik helyet szerezte meg, így a Magyar bajnokság 9-12 helyezéséért játszhat, akárcsak a felnőtt csapat. Nagy szó hogy ilyen eredményt tudtunk elérni, hiszen tulajdonképpen nem is volt külön junior edzés az utóbi időben, hiszen alig vannak olyan játékosok, akik a felnőtt kereten kívül vannak, illetve olyan játékosok alkotják a felnőtt kereten kívüli juniort, akik nemrég kezdtek megismerkedni a röplabdával. Sajnos úgy tűnik nem érdeke a NYÍRSULI-nak, hogy azok a gyerekek, akik nem kapnak játéklehetőséget az NRK-nál azok  Extra Ligában , vagy az NB I-ben szerepelhessenek a mi juniorjainkként. Ezért különösen büszkék vagyunk az eredményre, gratulálunk lányok! 

Javítottunk

Javítottunk Laci bácsi! Hazai pályán ismét játszmaveszteség nélkül sikerült felülkerekedni a jó képességű, rutinos játékosok egész sorát felvonultató Szolnok felett. A sok sérült ellenére (Akimova és Szalai Gabi nélkül) Savic Betti kiváló előkészítő játéka mellett mindenki hozzátette a tudását a mérkőzéshez és egy percig sem volt kétséges a győzelem. Még két idegenbeli  fellépésünk van hátra, reméljük a Kaposvár elleni derbiig nem sérül meg senki mert akkor kiállási gondjaink is lehetnek. A hétvégén junior helyosztó torna lesz Egerben, bízunk abban, hogy sikeresen abszolváljuk!